Bejegyzés

Kezdő futóknak – 10 dolog, amire figyelj oda – 2/2.

A kezdő futóknak szóló jótanácsok folytatása

A megfelelő futólépés

Az egyik leggyakoribb sérülésforrás egy olyan futási technika következménye, amikor a kezdő futók hosszú, elnyújtott lépésekkel futnak. Ilyenkor az történik, hogy a futó sarka jelentősen a test egyensúlyi középpontja elé érkezik a földre. Azért veszélyes, mert a láb minden lépésről lépésre egyre nagyobb erővel csapódik a talajba, emiatt a futó részlegesen megáll, kvázi egy állandó fékerő ellen dolgozik, ami komoly sérülést okozhat. Általános tévhit, hogy a hosszabb lépések javítják a teljesítményt. Fontos, hogy rögzüljön a megfelelő lépésméret és a futó ne lendüljön túlságosan előre a lábaival, ez fokozottan igaz a hegyről lefelé futás esetén. Az a helyes, ha a talp pontosan a test alatt éri a talajt, így sokkal kevésbé lesz darabos a futásunk. Pici karmozgás segíthet a koordinációban. Mielőtt hosszabb távot kezdünk futni, érdemes valamennyire kigyakorolni a mozdulatot.

Az edzés gyakorisága

A kezdő futók hajlamosak azt hinni, hogy ha minden nap futnak, azzal edzettebbek, gyorsabbak lesznek, vagy legalábbis sokkal hamarabb érnek el eredményt. A túl gyakori edzés azonban pontosan azt eredményezi, hogy az izmok nem tudnak megfelelően regenerálódni a következő edzésig. Ez könnyen vezethet sérüléshez, és hosszabb távon a teljesítmény romlásához, így mindenképpen javasolt a pihemnőnapok beiktatása a heti edzésprogramba, hogy az izmok regenerálódni tudjanak. Ide kapcsolódik az a javaslat is, hogy a futótávolságot ne növeljük heti 10 százaléknál nagyobb mértékben.

A megfelelő karmozgás és tartás

A kar helyes tartása derékmagasságban van, 90 fokos szögben hajlítva, közben pedig fontos a fej, a hát és a váll egyenesben tartása. A két kar mindig ugyanolyan arányban mozogjon, mint a két láb. Kezdő futóknál gyakori hiba a két kar oldalirányú mozgatása, ami megnehezíti az egyenletes levegővételt és magát a futást. Szintén gyakori hiba a mellkas mellett tartott kar, főleg fáradtság esetén. Ez azonban további fáradtságot okoz, hiszen ilyenkor a kar, a váll és a nyak izmai megfeszülnek.

A megfelelő sportruházat

Ami a ruházat mennyiségét illeti, az arany középút a legjobb – mint általában mindenben -, gyakori hiba mind a túl-, mind az alulöltözés. A hőmérséklethez hozzá kell adnunk 7-10 fokot, a hőérzet nagyjából ennyivel nagyobb mozgás közben. Kerüljük a pamutból készült ruházatot, ez ugyanis felszívja az izzadtságot és benne is marad. Ez akadályozza a mozgást, nem biztosítja a szellőzést és megfázást is okozhat. Olyan ruházatot viseljünk, ami képes az izzadstág elvezetésére és a szellőzésre, így a bőrünk száraz tud maradni.

A megfelelő táplálkozás

A sportteljesítményt nagyban befolyásolja, hogy milyen élelmiszert fogyasztunk az edzés előtt, alatt és után. A futást megelőző 1-1,5 órával könnyű ételek fogyasztása javasolt, lehetőleg olyat, amelynek magas a szénhidrát-, de alacsony a zsír, a fehérje és a rosttartalma. Ilyen lehet egy banán, vagy egy energiaszelet. 90 perc feletti edzés esetén fontos az elégetett kalória pótlása, ezt sportitalokkal, sportszeletekkel tehetjük meg a legegyszerűbben. Az első 60 perc futás után legalább 100 kalóriát, ezt követően 40 percenként újabb 100 kalória bevitele javasolt. A futást követően mielőbb pótolni kell a mozgás során vesztett energiát. Az izmok az edzés utáni fél órában építik újra a glikogén raktárat a leghatékonyabban, azaz edzés után minél előbb pótoljuk az energiát, annál inkább csökken az izommerevség esélye. Minden bevitt gramm proteinhez 3 gramm szénhidrát bevitele javasolt.

 

+1

Mindig legyen meggyőződve róla, hogy az egészségi állapota megfelelő az Ön által elképzelt edzéshez. Érdemes lehet egy átfogó szűrővizsgálatot elvégeztetni, hogy megelőzzük a bajt.

Eper – a csodagyümölcs!

Az eper, más néven szamócaszezon fajtától függően általában május végétől június közepéig tart. De vannak többször termő vagy folyton termő fajták is, melyek júniustól-szeptemberig hoznak termést.
Az epernek rengeteg jótékony hatása van szervezetünkre, akár külsőleg, akár belsőleg alkalmazva.

Íme 10 ok, amiért az epret érdemes fogyasztani:

1. Kitűnő C-vitaminforrás

Az eper a citrusféléket is felülmúlja C-vitamin tartalom tekintetében. Hiszen 100 g gyümölcs 60 mg C vitamint tartalmaz.

2. Diétázók egyik kedvenc eledele

Ugyanakkor alacsony energiatartalommal rendelkezik, ezért a diétázók is előszeretettel fogyasztják. Az eper gyümölcscukor tartalma igen alacsony, hiszen nagy részét víz teszi ki, 100 g eperben mindössze 35 kalória van.

3. Ásványi anyagokban gazdag

Nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, illetve gyulladáscsökkentő hatással bír. Az eper gazdag vasban, kalciumban, magnéziumban, mangánban, folsavban és jódban is. Emellett szalicilsavat is tartalmaz, melynek köszönhetően fájdalomcsillapító hatással bír. Természetes folsav és jódtartalma miatt fogyasztása kismamáknak is ajánlott. A folsav segít megelőzni a rendellenességeket, a jód pedig magzat hormonrendszerének és agyának fejlődéséhez szükséges.

4. Rostban gazdag

100 gramm eper 2grammnyi rostot tartalmaz. A rost nélkülözhetetlen az egészséges emésztéshez. Rost hiányában székrekedés, bélgyulladás alakulhat ki.

5. Tisztít

Vértisztító hatása miatt is érdemes fogyasztani. Tisztító hatásának köszönhetően, több méregtelenítő kúra alapanyagaként szolgál.

6. Gyulladáscsökkentő

Ajánlott fogyasztani szív-, és érrendszer betegségben szenvedőknek, mivel felveszi a harcot a rossz koleszterinnel és csökkenti a gyulladást. Emellett csökkenti a mell-, méhnyak-, vastagbél- és a nyelőcsőrák kialakulását.

7. Eper vs. cukorbetegség

A 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát csökkenti a rendszeres eperfogyasztás. Azonban a rendszeresség ebben az esetben fontos, ami azt jelenti, hogy heti 2-3 alkalommal fogyasztani kell epret.

8. Fog fehérítés

Az eper fehéríti a fogakat. Egy villa segítségével nyomj össze egy epret, majd dörzsöld át vele a fogaidat. Ezt érdemes heti egy alkalommal elvégezni a hatás érdekében.

9. Bőrápolás

Arcpakolásként elkészítve tökéletes bőrápoló, zsíros és pattanásos, illetve száraz bőr kezelésére ajánlott. Az eper jótékony és fiatalító hatását már az ókori rómaiak is felismerték, ezért bőrápolóként alkalmazták.

10. És az egyik fő oka, annak, hogy fogyasszunk minél több epret, az nem más, mint hogy nagyon finom!

A szűrővizsgálatok során akár egy vérvétel alkalmával kiderülhet az is, hogy a szervezetből számos vitamin, ásványi anyag vagy nyomelem hiányzik, ezért érdemes egész évben az évszaknak megfelelően szezonális gyümölcsöket fogyasztani és választékosan táplálkozni.

Fiataloknak felesleges lenne a menedzserszűrés vagy bármilyen szűrővizsgálat?

Kollégáinkkal már többször találkoztunk olyan egyéni és cégvezetői hozzáállással is, hogy fiataloknak minek menedzserszűrés, „nincs semmi bajuk, ráér ez még nekik”.

Sajnos ez nem ilyen egyszerű kérdés. A fiatalokat sem mindig kerülik el a betegségek. Read more

Üzemorvos – Barát vagy ellenség?

Üzemorvosi vizsgálatra minden munkáltatónak el kell küldenie a dolgozóit a törvény szerint, a dolgozóknak meg el is kell menni rá. Kötelesség? Nyűg? Vagy hasznos? Megvéd? Félünk az orvosoktól? Sokféleképpen meg lehet közelíteni ezt a kérdést.

Mindenki időhiányban szenved, nem ér rá a munkahelyén néha még egy kávét meginni sem, nem hogy részt venni egy, esetleg több orvosi vizsgálaton. Munkáltatóknak így is rengeteg kiadása van, persze nem örülnek még ennek is. Read more

Édes–zűrös ünnepek

Micsoda időszak ez a December vége! Bátran állítom, hogy mindenki tele van tervekkel és édes várakozással. Jönnek a sütik, finom ebédek és vacsorák, találkozunk barátainkkal és rokonainkkal, csodás fényben úsznak az utcák és saját otthonunk is, ajándékot kapunk és adunk, jót bulizunk Szilveszterkor, szabadságon vagyunk, és végre pihenünk. Ki ne lelné örömét ezek egy részében legalább? Illetve ilyenkor sokan visszatekintenek az egész évre, szép emlékeket idéznek fel, összegzik a történteket és elkezdik tervezgetni az új évet. Read more

A saját irodám betegít meg?

Ha veszélyes foglalkozásokról, egészségtelen munkakörülményekről beszélünk, akkor jellemzően egyikünk sem egy kényelmes modern iroda jut az eszébe, hanem valamilyen fizikai munka, esetleg egy nagyvállalat gyárai, bányák például. De lehet-e veszélyes, vannak-e hátrányai az irodai munkának. Természetesen több szemszögből is igen. Nyilván abban megegyezhetünk, hogy nem fenyeget annyi veszély egészségünket, mint egy nehéz fémekkel foglalkozó gyárban. Read more